Köszönet

A fejlécet köszönjük Tinának

zene lejátszó

2013. március 4., hétfő

7. Fejezet




Szandra szemszöge*
Este a csajos buli után elég későn feküdtünk le.Másnap 06:30-kor az ébresztő órára keltem.
Ez lesz az első napunk a suliba. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Felvettem a köntösömet és lementem a konyhába.
Pár perc múlva Orsy is megérkezett.
-Jó reggelt-köszönt
-Szia-köszöntem vissza-Főzzek kávét vagy teát??
-Inkább kávét.
A kávétól kicsit éberebbek lettünk. Felmentem a szobámba felöltözni és sminkelni.
Kivételesen sportcipőt vettem fel azzal a ruhával amit tegnap vettem. A szememet szem ceruzával kihúztam a számra felkentem egy kis szájfényt.
Kivasaltam a hajamat és összefogtam. Készen álltam arra, hogy elinduljunk a suliba.
Mire kimentem ár Orsy is fel volt öltözve.
-Indulhatunk??-kérdezte
-Igen-mondtam-. Eléggé ideges voltam ezt Orsy is észre vette rajtam.
-Mi a baj??-kérdezte
-Az hogy ideges vagyok...
-Ne aggódj én is ideges vagyok.
Erre csak erőltettem egy mosolyt. Úgy terveztük, hogy mivel sok időnk van még az első óránkig sétálva megyünk be a suliba.
Mikor kiléptünk az ajtón nagyon meglepődtünk.
Jeremy parkolt a házunk előtt autóval.Mikor meglátta hogy kijöttünk rögtön integetett. Utána kiszállt és szaladt hozzánk.
-Sziasztok. Gondoltam elviszlek titeket ha nem gond..
Szia- csak ennyit tudtam kinyögni.
Jeremy eléggé kicsípte magát. A szőke haja fel volt zselézve, a ruhája pedig nagyon illett hozzá.. Látta hogy Orsy és én is nagyon meglepődtünk
így csak mosolygott
- Nos.. akkor elvihetlek titeket??-kérdezte Orsytól
Orsy kérdőn nézett rám hogy mit mondjon. Én bólintottam egyet , hogy igen menjünk el vele.
-Köszi igen elvihetsz minket-Mondta Orsy
Bemásztam a hátsó ülésre Orsy éppen be akart szállni mellém mikor jeremy:
-Orsy nem ülsz mellém előre??-Kérdezte
- Öhmm nem-vágta rá Orsy rögtön
- Légyszí!! Csak most az egyszer!!- Nézett Kutya szemekkel Jeremy
- Na jóó.. de tényleg csak most az egyszer-adta meg magát Orsy
Jeremy egész uton beszélt össze vissza Orsynak. Orsy néha mondott egy igent vagy egy nemet hogy Jeremy ne haragudjon meg.
Én egész úton ezen nevettem. Elég vicces volt. Igaz Orsynak annyira nem tetszett annyira ez az egész
Mikor oda értünk Jeremy Orsynak kinyitotta a kocsi ajtót.
-Milyen az első óránk -kérdeztem Jeremytől
Észre se vette hogy szóltam neki inkább Orsynak beszélt tovább. Elhiszem hogy tetszik neki Orsy hiszen szép lány de azért nem kéne ennyire túlzásba 
vinnie a nyomulást mert Orsynak nem igazán jön ez be. Vagy 3x még megkérdeztem hogy milyen óránk lesz mire Jeremy kinyögte, hogy tesi.
Annyira nem vagyok jó tesiből ugy hogy nem igazán örültem neki. Jeremy megmutatta nekünk hogy hol van a lány öltöző utána ott hagyott minket
-Jeremyt eddig sem bírtam, de egyre jobban unom amit művel-mondta Orsy
-Csak tetszel neki..
-Hát köszi..-Igaz egy kicsit túlzásba viszi..
-Kicsit???
-Na jó! nagyon. Szerintem menjünk öltözni. Nem kéne első nap elkésni
-Remélem hogy leszáll rólam hamar. Igaz menjünk öltözni.
Amikor beléptünk az öltözőbe minden lány minket nézett
-Sziasztok-törtem meg a csendet
Oda lépett hozzánk egy fekete hajú lány.
-Sziasztok. A nevem Emily. Gondolom ti vagytok az ujjak
- Én Orsy vagyok ő pedig itt Szandra és igen eltaláltad. mosolygott Orsy
A többi lány is oda jött hozzánk. Sorba bemutatkoztak. Itt az volt a szokás ,hogy kék nadrágba és piros felsőbe kell tesizni.
Miután átöltöztünk már be kellett menni a torna terembe. A lányok kosaraztak a fiuk pedig fociztak félpályán.
Mikor egy Anna nevű lány nekem passzolta a labdát ahogy elakartam dobni véletlenűl eltaláltam egy fiút.
-Ne haragudj! Nem volt szándékos nem vagyok túl jó tesiből- mondtam neki
- Semmi baj-mosolygott-Mi a neved??
-Szandra.Neked??
-Taylor
Oda jött Orsy utána pedig Jeremy is.
-Látom megismerted az öcsémet-mondta Jer
-Nem is mondtad hogy van öcséd-Vágtuk rá egyszerre Orsyval
-Azért nem mondtam mert...mert nem kérdeztétek
-Ezt kérdezni kell??-Orsy nagyot nézett
-Na és Ő ki?-mutatott Taylor Orsyra
-A legjobb barátnőm Orsy-Válaszoltam. 
Taylor nem hasonlított Jeremyre semmiben. Nem volt olyan nyomulós a haja sem szőke volt hanem barna.
-Orsy a csajom Taylor-Karolta át Orsyt Jeremy
-Mióta??-kérdezte Orsy és próbálta magáról leszedni Jer kezét
Taylor csak nevetett ezen. Látszott Orsyn hogy elege van Jeremy hülyeségéből. Megszólalt a csengő és mentünk öltözni.
Mikor felöltözve kimentünk az öltözőből Jeremy és Taylor ott vártak minket.
-Remek. Most már nem csak Jeremy fog minket kísérgetni hanem Taylor is.-mondta Orsy eléggé kiakadva amit nem csodálok
-Elhiszem hogy eleged van Jeremyből
Oda mentünk hozzájuk.
-Milyen nyelvet tanultok?? Azért kérdem mert amilyen nyelvet tanultok most olyan órátok lesz.Nekem spanyol-mondta Taylor
-Én is spanyolt tanulok-mondtam mosolyogva
-Én olaszt-mondta Orsy és Jeremy egyszerre.
Szegény Orsynak Jeremyvel kellett mennie a francia órára. Én Taylorral mentem spanyolra
A spanyol/olasz óra után még volt egy biológia egy kémia, és az utosló óránk a földrajz. Földrajz első felébe bemutatkoztunk az osztálynak
és az osztály is nekünk. Utána haza mehettünk
-Vigyelek haza titeket??-Kérdezte Jer
-Köszi de nem-Vágta rá gyorsan Orsy
-Okké. Sziasztok. Taylor otthon találkozunk.-ezzel Jeremy elment
-Na és én se vigyelek haza titeket??-kérdezte Taylor
-Köszi de te se..-mondtam
-Okké akkor holnap találkozunk. sziasztok
-Pótoljuk be a reggeli sétát szerintem-mondta Orsy miután Taylor is elment
-Benne vagyok
Egy fél óra után haza értünk. A ház ajtajánál feküdt egy kiscica
-De aranyos-kapra fel Orsy
-Tényleg az. Ugye megtartjuk??
-Még szép..
úgy hogy ma estére is megvolt a programunk: a kis Oli-val a cicával játszani..

1 megjegyzés: