Sziasztok bocsi,hogy ilyen rövid lett a rész de minél többet komiztok annál hosszabb lesz a rész.
Ez a történet Angol órán kezdődött. A tanár megint feleltetett mint általában szokott.
Utánna haladtunk tovább az anyaggal. Az óra végén szólt, hogy maradjunk bent az osztályban
mert szeretne nekünk mondani valamit. Ott is maradtunk ahogy kérte.
-Hölgyeim és uraim: óriási lehetősége van 2 diáknak arról van szó hogy el lehet utaznia
Angliába csere diáknak.
-És hová? -kérdezte az egyik osztálytársam akivel útáljuk egymást.
-Egy Londonban lévő iskolába. Az iskola neve...
A legjobb barátnőmmel akit Orsynak hívnak rögtön egymásra néztünk és fülig ért a szánk.
Egyikünknek sem kellett mondania semmit azonnal tudtuk hogy mire gondol a másik mert régóta
nagyon jó barátnők vagyunk és szavak nélkül is tudjuk, hogy mire gondol a másik:Mi akarjuk megkapni ezt a lehetőséget
hogy végre találkozhassunk a One directionnel
Ezután az óra után földrajz óra jött és mi csodák csodájára pont Angliáról tanultunk.
Szünetben megbeszéltük hogy mindent megteszünk azért hogy mi lehessünk azok akik elutazhatnak
Angliába. A mi kis beszélgetésünket hallotta Kriszta is. Természetesen ő is szeretne eljutni Angliába.
-Orsy, Szandra -szólított meg minket.
Mi van? kérdeztük egyszerre.
-Gondolom Ti is szeretnétek elmenni -Angliába? kérdezte-
Csak tudatom, hogy én fogok elmenni Angliába ugyhogy Ti el is felejthetitek!
-Majd meglátjuk- mondta Orsy
Otthagytuk és haza mentünk mert vége lett a tanításnak.
Orsy felhívta Tőlünk a szüleit hogy itt aludhat-e?
Egész éjjel azt beszéltük hogy mindent megteszünk hogy eljuthassunk álmaink országába:
ANGLIÁBA!
Tetszik a történet :) Sok sikert hozzá :))
VálaszTörlésSzia!! nekem nagyon megtetszett ez a kis történet. Jó az alapsztori bár még alig történt valami, de az már rögtön lejött, hogy ez a Kriszta nevű csaj nem lesz a csajok öribarija!! :D Viszont nagyon szurkolok, hogy a csajok jussanak ki Londonba, bár ha nem ők "nyernék" meg az utat, akkor nem is tudom.. az fura lenne!:D
VálaszTörlésSzóval röviden én is sok sikert kívánok a blogodhoz és remélem, hogy minél hamarabb folytatod!!
xxxxxxxxxxx
Köszi szépen max.Péntekik lesz rész bocsi de én és a barátnöm kivel irom be vagyunk táblázva de amint tudjuk hozzuk .Köszi szépen a komikott
VálaszTörlés